2016. április 19., kedd

10. Az irány jó, szűkül a kör







Ha a műszaki, de még inkább állapotbeli feltételeket nézem, akkor az egyik lényeges tényező a padlólemezek állapota. Ez a lemez van legalul, ezt éri víz, latyak, sólé, tehát ez nagyon csúnya állapotban tud lenni. De ennek az elemnek elég az is, ha a tulaj kertben, földes-füves területen parkoltatja rendszeresen a bogarát. Vagy hosszasan. Fölülről meg a páralecsapódás a szőnyegek alatt tudja kikezdeni a lemezt a másik oldalról. 



Persze lehet kapni új padlólemezt, közel százezerért darabját (kettő kell belőle a két oldalra) de ez a mutatvány túl drága lenne kezdésnek, mikor a kocsira sem szeretnék sokkal többet költeni.


A motor kérdése is lényeges, hiszen nem a motor nagyfelújításán és tuningolásán van ebben a projektben szó, az egy másik bogaras csoport célterülete. Olyan működőképes vagy közel működőképes motorra van szükség, amely üzemképes vagy kisebb javítással ismét üzemképes lesz. Tehát a lepukkant (hirdetésben:”nem forog át valamiért de egyébként jó, és azelőtt működött”) és erősen hiányos (légterelő lemezek, gyújtás, karbi hiánya, sufnituningos megoldások, idegen alkatrészek) motorszerkezetek itt sem jöhetnek szóba. Meg hát úgy ki sem lehet próbálni, ami a vásárlási rizikófaktort növeli. Mint említettem nem vagyok autószerelő, csak az egyszerűbb dolgokat tudom otthon elvégezni, viszont a motorgenerált csak igen jó szakemberre tudnám rábízni. Annak meg ára van és az nem ez a projekt. Meg itt és most nem az a cél, hogy néhány vasmolekulából autót építsek, hanem egy már meglévő és üzemelő egységet vigyek tovább egy adott irányban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése